- Bács-Kiskun megyében több volt és lesz a pályázati lehetőség, mint Budapesten vagy más nagy városokban. »
- 2017. március elsejétől várható hogy a közigazgatási illetékek közül többek között megszűnik a Kft. cégbírósági bejegyzési kérelem illetéke. »
- Újsolti székhellyel akár 70%-os pályázati támogatás és 0% iparűzési adó »Újsolt kiemelten támogatott település, jelentős pályázati támogatással. Emellett az iparűzési adó 2017-ben is 0%!
Aranyhomok Ingatlanügynökség Kft.
Az Aranyhomok Ingatlanügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Szüret u.81/A) jogutódlással jött létre 2002. április 30-án, jogelődje, a Szigi Team Bt. 1996-ban kezdte meg – elsődlegesen – ingatlanszakmai tevékenységét.
Fő tevékenységi körünk a cégkivonat szerint ingatlanforgalmazás, ténylegesen bevételünk 100 %-át az értékbecslések, műszaki szakértések teszik ki.
Egyéb tevékenységeink: műszaki ellenőrzés (magas-és mélyépítés), beruházás bonyolítás, felelős műszaki vezetés (A és AM kat.), építészeti tervezés (É)
Társaságunk megalakulásától fogva tagja a Magyar Ingatlanszövetségnek, mely magas szintű szakmai és etikai elvárásokat támaszt tagjaival szemben. Az említett tagság egyben felelősségbiztosítást is jelent, mely jelen évben az OTP Garancia Biztosító Zrt-nél 50 M Ft-ig terjed.
Partnereink például: Fundamenta-Lakáskassza Zrt, OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt, UCB Ingatlanhitel Zrt.
Munkatársaink felsőfokú ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő (54 3439 02) szakképesítéssel és nagy szakmai gyakorlattal rendelkeznek.
Tudásunk, technikai hátterünk lehetővé teszi minden típusú ingatlan értékbecslését (lakóingatlanok, üzletek, irodák, garázsok, telephelyek, termőföldek stb.), mind az Európai Vagyonértékelési módszer (TEGOVA),az EVS 2003, mind a hazai jogszabályok által meghatározottak szerint (54/1997 PM, 25/1997 FM, 32/2000 VIII.29 PM rendelet).
Aranyhomok Ingatlanügynökség Kft.
6000 Kecskemét, Szüret u.81/A.
Tel.:06/76/504-646
Fax: 06/76/486-041
Mobil: 06 30 68-28-328
Nagyné Szigeti Dóra ügyvezető
E-mail: aranyhomok@marsnet.hu
Magyar Cégfejlesztő Kft.
Cím:
6044 Kecskemét
Móricz Zs. utca 2/1.
Mobil: +36 20 662 9044
E-mail: info@cegfejlesztokft.hu